Vízcső fagyásai

Vízvezeték lefolyócső vagy vízcső fagyásai, törései

(vízcső fagyásai)

Hogyan és hol törnek a csövek, amikor megfagynak?

A rézcsőben a jég tágulása miatt egy kör alakú duzzanat képződik , ami mintázat szerint reped. A csőfagyás-, vagy sérülés esetében a vízellátó csövek a fagyás miatt szakadhatnak vagy szivároghatnak. Ekkor a vízvezetékben a jég tágulása nem okozza a rézcsőnek a duzzanatát és repedését.

A rézcsövek elváltozásai melegvíz-fűtési rendszerek csöveinél i s előfordulhatnak, amikor a hő elhagyja az épületet. A fűtőcsövek fagyását egy lezárt épületben el lehet kerülni a fűtési rendszernek a leürítésével vagy megfelelő fagyálló keveréknek az elhelyezésével a kazánba és a csövekbe.

Vigyázni kell a visszakapcsolásnál. Ilyenkor meg kell nézni, hogy nincs-e vhol szivárgás. Ha nem talál semmit, akkor is 24 órán belül újra ellenőrizni kell, mert vannak olyan kis szivárgások, amelyek lassan mutatkoznak. Ha az épület nedvesen marad több mint 24-48 órán át, akkor nemcsak költséges vízkár, hanem még penészedés is fennállhat.

vízcső

 

Az öntöttvas lefolyó csövek fagyás esetén egy varrat mentén hasadnak meg, sokszor töredékekre szakadnak.

A  szennyvízcsövek törésénél, ha utána nem tisztítják meg rendesen a területet, akkor a kórokozók bekerülnek az épület levegőjébe is.

 

A vízcső fagyásai vagy repedéseinek leggyakoribb okai:

  • eltömődött a vízelvezető vezeték – a cső tele van szennyvízzel
  • a lefolyóvezeték fagynak van kitéve – mivel a lefolyóvezetékek általában nincsenek télen vízzel feltöltve, a csővezetékeknek minden pontján a lefolyók nincsenek mindig védve a fagyástól
  • lassan folyó víz, szivárgó vagy csöpögős csaptelepek – a lefolyócsöveknek a befagyásának és a szétrepedésének még egy harmadik oka is fontos, de kevésbé nyilvánvaló. Egy csöpögő csap vagy egy működő WC lassan sok vízcseppet küldhet a lefolyóvezetékbe, ami akár meg is fagyhat.

vízcső

 

Nagy kockázatú fagypontok a vízcső esetében és a melegvíz fűtőcső esetében:

  • a vízvezetékek fűtetlen padlón haladnak
  • a vízvezetékek fűtetlen kúszótereken mennek át
  • vízvezetékek és berendezések vannak a fűtetlen garázsokban
  • a tetőtérben vízvezetékek vannak
  • a vízvezetékek az épületnek a kerülete mentén vagy annak a közelében futnak pincében, ahol a hideg léghuzat vagy a szigetelés hiánya csőfagyási kockázatot okoz.
  • melegvizes fűtési rendszernek a csövei, amik az alapfalnak a tetején futnak, az épület külső sarkainál, hideg levegő van, a cső megfagyhat.

 

Vízvezeték (wikipedia):    https://hu.wikipedia.org/wiki/Vízvezeték

 

Vízvezetékek törései

Mit kell tudnunk a vízvezetékek töréseiről

Mik a vízvezetékek?

A vízvezetékek olyan föld alatti csövek, amelyek vizet szállítanak a vízközművekből.

vízvezetékek

 

Mi okozza a vízvezetékek törését?

A törések általában a cső külső korróziójának a következményei. A szélsőséges időjárási változások okozhatják a talajnak a megduzzadását és összehúzódását, így túlzott nyomást gyakorolnak a vízvezetékre, ami a vízvezetékcső törését okozhatja.

 

Mi történik, ha a vízvezeték csőben lyuk vagy repedés keletkezik?

A víz általában a felszínre kerül. Mivel a vízvezeték nyomás alatt van, a víz tovább folyik, amíg a repedést nem javítják meg.

 

A hideg időjárás következtében a vízvezetékek többször eltörnek?

A hideg időjárás az egyik olyan szélsőséges időjárási állapot, ami vízvezetékcső töréseket idézhet elő. Ez nagyobb valószínűséggel fordul elő, ha a fagy 150-180 cm mélyre behatol a talajba (ez általában január végétől április elejéig történik). A hó „takaróként” szigeteli a talajt. Abban az évben amikor sok a hó, a fagy nem hatol olyan mélyre.

Ilyen törések más szélsőséges időjárási körülmények között is előfordulnak, például forró, száraz nyáron, amikor a talaj nagyon száraz, vagy nagyon nedves.

vízvezetékek

 

Mik a vízvezetékcső törésének a jelei?

Vannak látható jelek:

  • csöpögő csap (ha a csap javítása után is elfolyik a víz)
  • átázott vizes felület pl. plafonon (ez lehet csőtörés, vagy rossz szigetelés miatt)
  • magas vízszámla (ez lehet csőtörés, de lehet a szolgáltató hibája is)

Vannak láthatatlan jelek:

  • penészedés (ez lehet csőtörés vagy más meghibásodás)
  • párás levegő (ez a csőtörés jele is lehet, főként, ha a párásodás már hosszabb ideje tart, a megelőző intézkedések ellenére is)

 

Vízvezetékek törése esetén mit kell tenni míg kiér a szerelő?

Legfontosabb nagyon gyorsan elzárni a központi vízcsapot. Ha bojler van akkor azt is gyorsan el kell zárni, mert víz nélkül könnyen meghibásodhat. Figyelni kell még arra is, hogy az elektromos berendezések (pl. mosógép, hűtőgép) ne érintkezzenek a vízzel. A víznek az elzárásával megakadályozzuk, hogy jelentős vízmennyiség kárba menjen és a munkát is megkönnyíti majd, ha a rendszer nincs víz alatt. Ha látható helyen van, ideiglenesen be lehet tömni a rést pl. egy erősebb szigetelőszalaggal..

 

 

Vízvezetékcső törés után mit kell tenni?

Ellenőrizni kell, hogy keletkezett-e még valamiben kár. Fontos az otthonunk páramentesítése, mert a falakban vagy a parkettában megrekedt víz penészesedéshez vezethet.

 

Vízvezetékcső javítása után látható valami a vízben?

A víz néha elszíneződik, de ez nem tarthat sokáig. Ne használjon elszíneződött vizet olyan célra, amihez tiszta víz szükséges, például étel és ital elkészítéséhez, orvosi eljárásokhoz vagy mosáshoz.

Teendő:

  • Ki kell nyitni a hidegvízcsapot, és hagyni néhány percig folyni a vizet. Nem szabad ilyenkor vízszűrővel ellátott csapot használni, mert az üledék eltömítheti a szűrőt. Nem szabad forróvízcsapot használni, mert az üledéket vihet a melegvíz tartályba.
  • Önteni kell egy kis vizet egy világos színű csészébe vagy pohárba, hogy lehessen látni, hogy megtisztult-e. Ha tiszta akkor lehet használni a vizet.
  • Ha a víz nem tisztul meg 5 perc alatt, akkor várni kell 30 percet, és újra próbálni.

 

vízvezetékek

 

 Hogyan javítják a vízvezetékcső töréseket?

  • Elektronikus szivárgásérzékelő segítségével pontosítják a szivárgásnak a helyét.
  • Leásnak a vízvezetékhez, és megnézik a szivárgás okát. Van olyan csőtörés amikor nem kell ásni, bontani, mert pl. a mosogató alatti csövek hibásodtak meg.
  • A törés típusától függően javítóbilincset alkalmaznak vagy a csődarabot kicserélik.

 

Cső (wikipedia):     https://hu.wikipedia.org/wiki/Cső